Arispalous: Gesta Labourōrum – valahol a Próféciák fejezetben
"Mindenkinek van valamiféle elképzelése arról, miképpen jött létre világunk; ha napjainkban nem is hisz már mindenki a bibliai teremtéstörténetben, s nagy tudású gondolkodók, tudósok, felfedezők igyekeznek logikus magyarázatot találni világunk, s az emberi faj kialakulására, a kérdés ugyanúgy felmerül: mi volt előtte? Tudjuk, hogy a keresztény hit szerint kizárólag Isten létezett Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel egyetemben, s rajta kívül nem volt semmi. Ahogy Szent Ágoston tartotta: "creatio ex nihilo", azaz Isten a semmiből teremtette meg a világot. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy a keresztény Európán kívül más kontinensek vallásainak is megvan a maguk teremtéstörténete, s ezek közül számos több isten létezését és hatalmát feltételezi. Köztük – gondoljunk csak a hozzánk talán legközelebb álló antik mitológiára – sajátos kapcsolatrendszer alakult ki, hasonló módon estek szerelembe, dúlt köztük háború, nemzettek gyermekeket.
Az egyik utamon, melynek során az országot jártam – s igyekeztem különböző könyvtárakból és a nép köréből felkutatni az ország történelmét minden apró-cseprő, elfeledett részletére kiterjedően – bukkantam rá egy olyan nézetre, mely a semmi állapotát tartalommal ruházza fel. A szöveg ezt az űrt egy olyan helyként írja le, mely egyáltalán nem lakatlan, azonban, hogy kik is pontosan azok a lények, melyek otthonukként tartják számon, arról nem nyilatkozik. Különös azonban, hogy ez a hely megmaradt az emberi világ létrejötte után, igaz, jelentős mértékben összezsugorodott, s veszített jelentőségéből, mert – létezzen egy vagy több – isten nem bírt hatalommal felette. Hogy mi lehet polgárainak célja, ha egyáltalán van nekik? Az elbeszélés nem ad egyértelmű választ erre a kérdésre, s olybá tetszik, mintha nem volna békében még önmagával sem. Mintha – mint akármelyik világban – különböző akaratok ütköznének egymásnak, s hogy melyik törekvés győzedelmeskedik – ha van bármiféle igazságtartalma felfedezésemnek –, az döntő hatással bírhat ránk nézve.
Íme egy részlet az írásból, melyről beszélek:
Bizonyosan hallottatok már a Világosság és a Sötétség örök harcáról. De tudjátok, hogy születtek?
Azt mondják, a fény a sötétség hiánya, a sötétség pedig a fényé. De én láttam szörnyeket foganni a fényben, hiába ámít igazságával a Nap. És púpos lángokat kormos sötétségbe veszni, hiába taszít, rémít a gaz. Valaha Egyek voltak, ahogy a rakoncátlan, benzines álmok egyek voltak a megfontoltabb, könnyű vázas ébrenléttel. A fény és a sötétség háborúja ősi és hamis, leegyszerűsített interpretációja a valóságnak, amit egyikünk sem ismer. Ha pedig az egyiket eltöröljük, a másik értelmét veszti.
S mikor valaki mégis úgy döntött, hogy szétválasztja őket, űr keletkezett, üresség, amit nem volt képes uralni egyik fél sem. S ennek a szürke térnek megvannak a maga gyermekei, valahol a Jó és a Rossz között, valahol az istenek s anyag uralta terek között. S vajon mi történik, ahol nincsen semmi? Sem élet, sem halál; a két arcvonal között.
Míg ebben a vallási dualizmusban mindenki azon filozofál, melyik győz: a jó vagy a rossz, a világosság vagy a sötétség, addig egy harmadik erő tör előre, s az erőtlenségből nyer életet. Hite a hitetlenség, s igéje a tagadás. Bár nem azonos a sötétséggel, mindazonáltal az ő színeiben tűnik fel a tudatlanok szeme előtt, mert mégiscsak a puszta gonoszság eszköze az, mellyel rá akar világítani a lényegre: mindennek mindegy.
Ahogy adott Isten és a Sátán kontrasztja, mert minden főhős mellé kell egy főgonosz, úgy megvan a miénk is. Persze, meglehet, a kontraszt hamis, de mindenkinek adott a maga szerepe, s talán csak annyi választ el az Édenkerttől, hogy eggyel lejjebb írták a neved a sorban. Ő nem hisz ebben. De tudjátok, hogy van ez, neki jutott a jobbik szerep. Ő uralja a Semmi térségét, tudja, kicsoda, tudja, mit akar, s ellubickol a maga szenvtelen önhittségében nem törődve mások érzéseivel. Én más vagyok, s ezt csak megerősítették a világotokban – akaratomon kívül – eltöltött évek, s időbe telt, hosszú-hosszú időbe, mire megtaláltam önmagam.
Ó, én igazán nem voltam trónkövetelő, annak – ezt Neki is be kellett látnia – vajmi kevés értelme volna, mert: meglehet, Ő az ura az űrnek, ahol Nincsen, de ebben az ürességben bizony én vagyok Minden."
A szerző ágas-bogas, szinte áttekinthetetlen művében mindenféle teória megtalálható múltról, jövőről, az emberek történelméről, sőt, olyan természetfeletti lényekről is, melyekről az olvasók valamilyen formában már alighanem hallhattak. A legérdekesebb rész minden bizonnyal a Próféciák hosszasan taglalt, s nem kevésbé bonyodalmas fejezete, mely első átolvasás után meglehetős zagyvaságnak tűnik. Ha pedig értelmet próbálsz adni a mondatoknak, a jövő elég bizonytalannak látszik.